[ Pobierz całość w formacie PDF ]
mondta: te aztán jól fel tudod izgatni az embert. Azzal hátat fordított és
kiment.
A hajam szárításával foglalatoskodtam éppen, amikor újra kopogott
és visszajött. A tükör elQtt álltam köntösben, az Q papucsában, s a
hajam úgy állt, akár a boszorkányoknak. Greg mögém lépett:
Ülj csak le ide, erre a székre mutatta , és add ide a hajszárítót.
Otthon is nekem kellett a húgaim haját szárítgatnom. Mondtam már,
hogy hárman vagyunk testvérek?
Azt hiszem, valóban említette. S miközben a családjáról mesélt, én
egyre csak arra tudtam gondolni, milyen finom a keze, ahogy a
hajamhoz nyúl, mennyire érzéki minden egyes érintése. Ha lehet, újra
a tus alá tartom a fejem, hogy megint megtapasztaljam ezt a különös
érzést.
Most már tudom, minden csak azért volt ennyire különös, mert
engem férfi még igazából sosem kényeztetett. Silvio meg fQképpen
nem. Most elQször éreztem igazán, mit jelent, ha a legnagyobb
természetességgel átadhatom magam a kényeztetésnek, s közben nem
kell azon törnöm a fejem, milyen hátsó szándék lehet mögötte. Miért
nem tapasztalhattam meg ezt eddig? Miért kellett harminc évig várnom
rá?
A reggelit odalent fogyasztottuk el a kastély éttermében, egy sereg
német és angol vendég között, akik a karneválra érkeztek. A falon
függött egy jókora tábla, azon pedig a dátum: Velencei karnevál,
február 9-20. Ma pedig éppen kilencedike volt.
Visszaviszel a hotelbe? kértem Greget, aki azt felelte, ez
természetes. És nem vagy rám nagyon mérges?
Miért lennék? nézett rám mosolygó szemmel. Azt feleltem, hát
csak azért, mert egy férfihoz egy nQ nem azért szokott felmenni egy
hotelszobába, hogy édesdeden végighorkolja az éjszakát. Greg
majdnem mellényeit meglepetésében.
Mert neked voltak ilyen elképzeléseid is? súgta, s közben azt
leste, ki hallhatja.
Mert neked nem, mi? kérdeztem vissza epésen, de megnyugtató
volt, hogy végre beszéltünk errQl is.
Hosszú még az élet, ki tudja, mit hoz& mondta Greg, s úgy tqnt,
valamely idézethez tartozik ez a pár szó.
Majd csak lesz egy következQ alkalom. Akarod, hogy legyen?
Még meggondolom feleltem, de magamban azt gondoltam,
hogyne akarnám. Indulnunk kellene, Greg. Köszönöm a reggelit& és
a gondoskodást.
˜ð˜ð
A hotelben arra kértem Fabiana Riccit, a jóindulatú
fQnökasszonyomat, hadd telefonáljak a szobájából. Pontosan tudta,
hogy nincs egy vasam sem, és készséggel megengedte, sQt ki is ment.
Én pedig tárcsáztam a Rispoli-házat Szicíliában. Az anyósom, Carolina
vette fel a kagylót. Tizennyolc évvel volt idQsebb nálam, én magáztam,
Q tegezett természetesen, de egyszerqen képtelen voltam úgy nézni rá,
mint egy vérbeli anyósra, pedig igencsak úgy viselkedett velem.
Lucia vagyok VelencébQl mutatkoztam be. Jókor telefonálok?
Na nézd már, Lucia! Hát te nem dolgozol ilyenkor? volt az elsQ
kérdése Carolinának, és hallottam a hangján, hogy éppen olyan
lekezelQ velem, mint mindig. Van valami fontos, hogy hívtál minket?
Éppenséggel lenne. Csak eddig nem akartam feldúlni a család
békéjét. Most viszont úgy gondolom, elmondok egyet és mást, csak
hogy tisztában legyenek vele.
És akkor kitálaltam mindent. Silvio üzelmeit, a kurváit, hogy engem
ide robotolni hozott, hogy ne legyek útban, a kaszinókat, Lorenzót, a
pénz herdálását, amirQl ugyan sokkal többet nem tudtam, és Silvio
éppen úgy nyerhetett is a játékban, mint ahogy többnyire veszített&
Elmondtam, hogy el fogok tQle válni, mert megvert, megalázott,
nevetségessé tett&
Elég nevetséges vagy te magadtól is jegyezte meg Carolina. És
hová futnál? Kinek kellesz te? Hazamész talán abba a halszagú
pocsolyába? Akkor meg is vénülsz ott, már most mondom neked. Ha
pedig elhiszed, hogy mindent készpénznek veszünk, amit összehordtál
nekem, akkor nagyon tévedsz. Hülye kis tyúk vagy te, Lucia, semmi
más. Jól csQbe húztad a fiamat három éve, ez az igazság. Henteregtél
vele, mert már senki nem akart elvenni. Azért mi is megtudtunk ám
néhány dolgot rólad! De ha akarsz, csak menj. Ne is lássalak itt többet.
Kattant a készülék, Carolina lecsapta a kagylót, én pedig akkor,
abban a pillanatban tettem pontot az egész három évre, Silvióra,
Lorenzóra és Szicíliára, úgy, ahogy volt.
˜ð˜ð
Kérlek, ha ráérsz, gyere értem. Nagyon fontos lenne. Vagy
találkozzunk valahol a városban, én bemehetek busszal kérleltem
Greget a recepció telefonjáról. Valaki csak ad pénzt a buszjegyre&
Mi a baj? Alig egy órája váltunk el.
Segítségre lenne szükségem. Mikor láthatlak? És ne haragudj,
nem akarok a nyakadba akaszkodni, de rajtad kívül senki nincs, akiben
megbízhatnék, Greg.
Ez szép volt hallottam a kagylóban. Félóra múlva ott vagyok.
Fél óra nagy idQ. Éppen elég arra, hogy összeszedjem a kevéske
holmimat az egyik kerekes bQröndbe, és lemenjek a direktorhoz, hogy
bejelentsem: kilépek, de a szobában ott maradt még Silvio holmija.
Gianetti csóválta a fejét, azt mondta, nincs ez így jól. Kifizette a kétheti
bért, s megkérdezte, mihez akarok kezdeni. Jobb híján azt feleltem,
hazamegyek, de azt nem mondtam, hová.
Vigyázzon magára. A férje tudja már, hogy kiköltözik?
Nem. De majd megtudja, signore Gianetti. Köszönöm a munkát és
a pénzt. És elnézését kérem, ha valamit nem jól csináltam, vagy
elrontottam.
Ugyan, hagyja csak, Lucia. Ha meggondolom, hogy magának nem
is kellett volna itt lennie és dolgoznia& Remélem, rendezQdnek a
dolgai.
Az elQcsarnokban a szobaasszony megcsókolt, majd részletezte,
mekkora gazember Silvio, és azt tanácsolta, váljak el tQle, míg
megtehetem. A mostani kitqnQ alkalom erre, ne szalasszam el.
Megköszöntem a jókívánságait és lerángattam a bQröndöt a néhány
lépcsQfokon. Greg már a parkolóban állt, egy kisbusz mögött. Mindig
elég diszkrét volt ahhoz, hogy ne hozzon engem kellemetlen helyzetbe,
és még most is gondolt erre, amikor már elvetettem a kockát.
Mert elvetettem, de ezt Q még nem tudhatta, legfeljebb sejthette. És
mit csinál egy magamfajta, többnyire tehetetlen, pénztelen nQ a pár
száz euró nem egy vagyon! , amikor reménytelennek látja a helyzetét:
sír, mint a záporesQ. Mondtam már, az utóbbi három évben sokat
sírtam, míg elQtte jóformán egyszer sem, s ahogy beültem Greg
kocsijába, már csak arra maradt lelkierQm, hogy megkérjem,
induljunk, aztán elfogott a zokogás. Gregory megijedt kicsit, a vállam
simogatta, miközben egy kézzel vezette a kocsit, indexelt, sebességet
váltott, s közben arról beszéltem neki, semmi baj, csak úgy látszik, a
reggeli fürdQ mégsem volt olyan jó hatással az idegeimre, mint ahogy
állította nekem.
Tudod mit? MielQtt végleg döntenél, hogy hová akarsz menni,
vagy el akarsz-e innen utazni, valahol megállunk, iszunk valamit, és
szép nyugodtan megbeszéljük a dolgokat. És ha lehet, ne sírj, mert attól
elszomorodom.
Azt mondta, olasz édesanyja arra tanította, a nQi könnyektQl nem
dQl össze a világ, és egy férfinak túlságosan meg sem kell hatódni tQlük.
Viccnek szánta, hogy felvidítson, de félreértettem, s csaknem visszájára
fordult a tréfa. Kicsivel késQbb már a Mestre külsQ kerületében
árválkodó presszóban ültünk, és forró csokoládét ittunk. Greg belém
erQltetett egy pohárka grappát, ami igen jólesett, aztán kisvártatva még
egyet, a harmadikat már magam kértem.
A hátamon foglak kivinni innen súgta Greg mosolyogva, aztán
mind a két kezem megfogta, és egyenesen a szemembe nézve azt
[ Pobierz całość w formacie PDF ]